ZAJVÉDELMI SZEMINÁRIUM 2021.

Tájékoztatás

Az idei Zajvédelmi szemináriumot abban a reményben tervezzük és hirdetjük meg, hogy novemberre nem robban be olyan mértékben a koronavírus okozta járvány, ami ellehetetlenítené a rendezvényen való részvételt.

A szállást előzetesen és feltételesen, a korábbi évekhez hasonló résztvevő-létszámra lefoglaltuk.

A tavalyi felhívásunkra számosan jelezték a részvételi szándékukat, amit megköszönünk.

Fontos tudni, hogy a mellékelt Jelentkezési lap kitöltésével kell a végleges jelentkezést megtenni.

A jelentkezési lap alapján a számlát akkor készítjük el, amikor már biztosan látszik a szeminárium megrendezhetősége.

A szemináriumon a Covid elleni védettség igazolásával (legalább két Covid-oltás igazolásával) és az akkori egészségügyi szabályok megtartásával lehet majd részt venni.

Megjegyezzük, hogy a vendéglátás díja a korábbiakhoz képest jelentősen emelkedett, ezért kénytelenek vagyunk a már évek óta változatlan részvételi díjat emelni, abban a reményben, hogy ez mindenki számára elfogadható lesz.

Tervezett program

A felkért előadók a zajvédelem időszerű, a szakembereket, a hatóságokat és az érintetteket leginkább foglalkoztató kérdéseivel, problémáival foglalkoznak.

A felkért előadók mellett – természetesen – bármely zajvédelmi témában, másoktól is várunk és kérünk előadásokat.

Kiállítás

A Szemináriummal párhuzamosan rendezett kiál­lításon a cégek bemutathatják az általuk gyártott, illetve forgalmazott termékeket, (műszereket, akusztikai anyagokat) zajcsökkentési megoldáso­kat, zajszámítási és zajtérképezési szoftvereket.

A kiállításhoz kiállítónként kb. 4 m2 területet tudunk biztosítani 98.000.- Ft* egységáron, amely összeg 1 fő ellátási költségét is tartalmazza.

Lehetőség van poszteres bemutatkozásra, 60.000.- Ft* áron, szintén 1 fő részvételi díjával.

* Az árak az ÁFÁ-t tartalmazzák.

A Szeminárium helye

Hotel Família, 8021 Zamárdi, Endrédi u.1/a.

Előadások

Az előadásokat szóban vagy poszter formában lehet tartani. A bejelentett szóbeli előadások időtartama:

15 perc + 5 perc vita

Az előadások címét és rövid, 8-10 soros tartalmát az OPAKFI titkárságára e-mailen kérjük beküldeni:

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Határidő

Jelentkezés a szemináriumra, szállásfoglalás, előadóktól az előadás címe és rövid tartalma:

  1. szeptember 25.

 

Részvételi díj

A Szeminárium részvételi díja:

– egyesületi és jogi tagoknak:           39.000.- Ft*

– nem egyesületi tagoknak:               44.000.- Ft*

(A részvételi díj 15.000.- Ft* ellátási költséget tartalmaz)

* Az árak az ÁFÁ-t tartalmazzák.

 

Szállás

A szállást a Hotel Famíliában, a szemináriummal azonos épületben, 1 vagy 2 ágyas elhelyezéssel tudjuk biztosítani.

 

Szállásdíjak (kötelező reggelivel) 

SZ/1   1 ágyas szoba 1/1                              12.500.- Ft/éj*

SZ/2   2 ágyas szoba 2/1                              8.500.- Ft/fő/éj*

                                                                       (1 éj esetén 10.000.- Ft/fő/éj*)

* A szállás-árak az ÁFÁ-t tartalmazzák.

 

Egyéb információk

A Szeminárium megnyitása:              2021. november 3-án 1400 órakor

A programot és a kiállítók jegyzékét a regisztrációnál adjuk át.

A programfüzetben lehetőséget nyújtunk bármely cég részére a zajvédelemmel kapcsolatos tevékenységének vagy termékének a hirdetésére. A hirdetés ára: 20.000.- Ft, amely összeg az ÁFÁ-t tartalmazza.

A Jelentkezési lap innen tölthető le

 

 Fizetési feltételek

A részvételi díjat és a szállásköltséget a jelentkezési lap alapján az OPAKFI által kiállított számla (2021.10.03.) szerint 8 napon belül, a megadott bankszámlára kell átutalni.

A megrendelt szállás lemondása esetén 30 nappal a rendezvény előtt 50 %, 15 nappal a rendezvény előtt 100 % kötbért számítunk fel.       

 

Titkárság

OPAKFI

Bába Ildikó

1114 Budapest, Bartók Béla út 15/a, félemelet 16.

Telefon: (1) 783 4781 E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület

Alapítva: 1933.

Elnök: Dr.Lupkovics Gábor
Főtitkár: Kvojka Ferenc
Tudományos Bizottsági elnök: Dr.Balogh Géza
Felügyelő Bizottsági elnök: Dr.Füredi Károly
Tagjai: Becsei Katalin, Urbin Ágnes

Közlemények

Itt tekinthetők meg az 1%-os adóhányad felhasználásáról szóló tájékoztatók, jelentések, mérlegek stb.

Tovább

Alapszabály

Az egyesület alapszabálya

Tovább

Jelentkezés

Online jelentkezés

tovább

Szakosztályok

Akusztikai szakosztály

Elnök: Mesterházy Beáta
Titkár: Alabárdos Zsuzsanna
Tagok: Balogh Géza, Borsi Gergely, Horváth Zoltán, Nagy Attila Balázs.

Audiovizuális szakosztály

Elnök: Képessy Bence
Tagok: Babiczky László, Borhi Károlyné

Optikai szakosztály

Elnök: Dr.Czitrovszky Aladár
Titkár: Antal Ákos
Tagok: Podmaniczky András, Abonyi Tamás, Lupkovics Gábor

Zaj- és rezgéscsökkentési szakosztály

Elnök: Muntag András
Titkár: Márkus Miklós
Tagok: Ropoliné Lázár Mária, Póta Ágnes, Kvojka Ferenc

Támogatóink