ZAJVÉDELMI SZEMINÁRIUM 2022.

Hotel Aquarell**** Cegléd, 2022. november 9-11.

jelentkezési lap

Tájékoztatás

A szállást előzetesen és feltételesen, a korábbi évekhez hasonló résztvevő-létszámra lefoglaltuk.
Fontos tudni, hogy a szeptember 30-ai határidőre, a mellékelt Jelentkezési lap kitöltésével kell a végleges jelentkezést megtenni, mert a szállodai szolgáltatás lemondása magas kötbérrel jár.
A jelentkezési lap alapján a számlát (legkésőbb) október 9-éig készítjük el. Megjegyezzük, hogy a vendéglátás díja a korábbiakhoz képest jelentősen emelkedett, ezért kénytelenek vagyunk a részvételi díjat emelni.

Tervezett program

A felkért előadók a zajvédelem időszerű, a szakembereket, a hatóságokat és az érintetteket leginkább foglalkoztató kérdéseivel, problémáival foglalkoznak.
A felkért előadók mellett – természetesen – bármely zajvédelmi témában, másoktól is várunk és kérünk előadásokat.

Kiállítás

A Szemináriummal párhuzamosan rendezett kiál­lításon a cégek bemutathatják az általuk gyártott, illetve forgalmazott termékeket, (műszereket, akusztikai anyagokat) zajcsökkentési megoldáso­kat, zajszámítási és zajtérképezési szoftvereket.
A kiállításhoz kiállítónként kb. 4 m2 területet tudunk biztosítani 98.000.- Ft* egységáron, amely összeg 1 fő ellátási költségét is tartalmazza.
Lehetőség van poszteres bemutatkozásra, 60.000.- Ft* áron, szintén 1 fő részvételi díjával.

* Az árak az ÁFÁ-t tartalmazzák.

A Szeminárium helye

Hotel Aquarell**** Cegléd
H-2700 Cegléd
Fürdő út 24.

Előadások

Az előadásokat szóban vagy poszter formában lehet tartani. A bejelentett szóbeli előadások időtartama:

15 perc + 5 perc vita

Az előadások címét és rövid, 8-10 soros tartalmát az OPAKFI titkárságára e-mailen kérjük beküldeni:

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Határidő

Jelentkezés a szemináriumra, szállásfoglalás, előadóktól az előadás címe és rövid tartalma:

2022. szeptember 15.

Részvételi díj

A Szeminárium részvételi díja:

– egyesületi és jogi tagoknak:           44.000.- Ft*
– nem egyesületi tagoknak:               49.000.- Ft*

(A részvételi díj 17.000.- Ft* /fő ellátási költséget tartalmaz)

* Az árak az ÁFÁ-t tartalmazzák.

Szállás

A szállást (Hotel Aquarell) a szemináriummal azonos épületben, 1 vagy 2 ágyas elhelyezéssel tudjuk biztosítani.

Szállásdíjak (kötelező reggelivel) 

SZ/1   1 ágyas szoba 1/1                              22.900.- Ft/éj*

SZ/2   2 ágyas szoba 2/1                              12.450.- Ft/fő/éj*                                                  

Idegenforgalmi adó: 500 Ft/fő/éj

 * A szállás-árak az ÁFÁ-t tartalmazzák.

 Egyéb információk

A Szeminárium megnyitása:              2022. november 9-én 1400 órakor

A programot és a kiállítók jegyzékét a regisztrációnál adjuk át.

A programfüzetben lehetőséget nyújtunk bármely cég részére a zajvédelemmel kapcsolatos tevékenységének vagy termékének a hirdetésére. A hirdetés ára: 20.000.- Ft, amely összeg az ÁFÁ-t tartalmazza.

Fizetési feltételek

A részvételi díjat és a szállásköltséget a jelentkezési lap alapján az OPAKFI által kiállított számla (2022.10.09.) szerint 8 napon belül, a megadott bankszámlára kell átutalni.

A megrendelt szállás lemondása esetén 30 nappal a rendezvény előtt 50 %, 15 nappal a rendezvény előtt 100 % kötbért számítunk fel.       

 Titkárság

OPAKFI

Bába Ildikó
1114 Budapest, Bartók Béla út 15/a, félemelet 16.
Telefon: +36 30 977 3513 E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület

Alapítva: 1933.

Elnök: Dr.Lupkovics Gábor
Főtitkár: Kvojka Ferenc
Tudományos Bizottsági elnök: Dr.Balogh Géza
Felügyelő Bizottsági elnök: Dr.Füredi Károly
Tagjai: Becsei Katalin, Urbin Ágnes

Közlemények

Itt tekinthetők meg az 1%-os adóhányad felhasználásáról szóló tájékoztatók, jelentések, mérlegek stb.

Tovább

Alapszabály

Az egyesület alapszabálya

Tovább

Jelentkezés

Online jelentkezés

tovább

Szakosztályok

Akusztikai szakosztály

Elnök: Mesterházy Beáta
Titkár: Alabárdos Zsuzsanna
Tagok: Balogh Géza, Borsi Gergely, Horváth Zoltán, Nagy Attila Balázs.

Audiovizuális szakosztály

Elnök: Képessy Bence
Tagok: Babiczky László, Borhi Károlyné

Optikai szakosztály

Elnök: Dr.Czitrovszky Aladár
Titkár: Antal Ákos
Tagok: Podmaniczky András, Abonyi Tamás, Lupkovics Gábor

Zaj- és rezgéscsökkentési szakosztály

Elnök: Muntag András
Titkár: Márkus Miklós
Tagok: Ropoliné Lázár Mária, Póta Ágnes, Kvojka Ferenc

Támogatóink