Búcsú – elhunyt Dombi István, akusztikus

2016. szeptember 15-én, az ICA 2016. kongresszust követően, Chilében (Puerto Natales Nemzeti Park) egy barlang kijáratánál, kolléganője, Bite Pálné dr. Pálffy Mária szeme előtt összeesett és meghalt.

1944-ben született Debrecenben. A műszaki terület, villamosság iránti érdeklődése már kora ifjúságában kiderült. A Mechwart András Gépipari Technikumot kitüntetéssel végezte el. Egyenes út vezetett a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki kar Híradástechnika szakára, ahol 1970-ben kapott diplomát.

1968-98 tudományos munkatárs, majd tudományos tagozatvezető az Építéstudományi Intézet Épületgépészeti Osztályának Akusztikai Laboratóriumában. Az ÉTI megszűnése után, 1998–2004. között (nyugdíjba vonulásáig) a jogutód, Építésügyi Minőségellenőrző és Innovációs Kht. Épületszerkezeti Osztályán dolgozott.

1992-ben résztulajdonosként alapította a VIBROCOMP Kft-t, ahol haláláig dolgozott, és kiemelkedő szakmai tevékenységét átadva oktatta a fiatal kollégákat, nem csak az akusztika, a rezgés területen, hanem a szakma szeretetére is.

1995. óta az Európai Akusztikusok névsorába felvett szakértő.

2000-ben a FEANI Európai Mérnök Szervezettől euromérnöki diplomát kapott környezeti zaj- és rezgésvédelem szakterületen.

2000. óta tagja az International Institute ofNoise and Vibration (IIAV) nemzetközi szervezetnek. A IIAV által szervezett kongresszusokon (ICSV) 2001. óta minden évben részt vett, és 6 alkalommal előadást is tartott.

2002-ben az OPAKFI PRO SILENTIO díjban, 2008-ban a Magyar Mérnöki Kamara a „Környezet védelméért” díjban részesítette.

Fő tevékenységét az alábbi témakörökben folytatta. 

  • Épületakusztika 
  • Emberre és épületekre ható rezgések vizsgálata, szakvéleményezése 
  • Környezeti zaj és rezgésmérés, értékelés, szakértés 
  • Akusztikai, zaj- és rezgéscsökkentő anyagok, szerkezetek vizsgálata, minősítése

Az emberre ható rezgéssel foglalkozó ISO/TC 108 és CEN/TC 231 munkabizottságokban magyar képviselő volt.

Kiemelkedő tevékenységei:

  • OTKA kutatási munka - a vasúti pályák zaj- és rezgésvizsgálata.
  • Rezgésmérési szabványok kidolgozása, honosítása.
  • Az MSZT MB Műszaki Bizottságának elnöke.  
  • A hazai rezgéskutatás, rezgésszabványok alapjainak megteremtője.
  • A zaj és rezgésmérés oktatása.
  • Épületakusztikai kutatások.
  • Rezgés előrebecslési módszerek kidolgozása.

 

Oktatási tevékenységet is folytatott a SZOT Munkavédelmi Főiskola, BME Környezetvédelmi szakmérnöki oktatáson, OPAKFI tanfolyamokon.

Alapítása óta tagja volt a Magyar Mérnöki Kamarának. 

Rendszeresen tartott előadásokat az OPAKFI rendezvényein, az InterNoise, EuroNoise, Forum Acusticum, ÉPKO konferenciákon.

Több mint 50 hazai és nemzetközi publikációjával ismertette meg a szakmát a legújabb mérési, számítási módszerekkel, zaj- és rezgéscsökkentési eredményekel.

Kollégái így emlékeznek:

„Lesújtott a hír. Ő volt azon nagyon kisszámú kollégák egyike, akihez bármikor lehetett szakmai  kérdésekben fordulni, önzetlen, nagy tudású, jószívű és nem utolsó sorban jó humorú  EMBERNEK  ismertem meg”.

„Végtelenül kedves, vidám embernek ismertem, akinek a létezése annyira természetes volt számomra, hogy csak elmúlása döbbentett rá, hogy egy ilyen ember léte mennyire különleges adomány!”

„Mindig is szívesen beszélgettem vele konferenciákon, találkozókon. Mert vele lehetett beszélgetni. Főleg szakmai kérdésekről, de néha másról is. Egy kollégám az egyetemen mondta nemrég: Tudod, alapvetően kétféle ember van: akivel lehet beszélgetni, és akivel nem. Vele lehetett.”

„Sokat tanultam tőle és mindig segített, ha kérdeztem valamit.”

„Mindig vicces, jó szakemberként őrzöm emlékezetemben.”

„István általam nagyon tisztelt és nagyra becsült kolléga volt. Sok munkában dolgoztam vele és mindig őszinte, értékes és eredményes volt a segítsége. Nagyon fog hiányozni, személye és nagy szakmai tudása mindannyiunknak.”

„Mindnyájan oly sokat kaptunk Istvántól!”

„Rendkívül elszomorít a hír, nagyszerű embert és feledhetetlen kollégát vesztettünk el. Ez egy tragédia. Örökké emlékezni fogunk Istvánra az általa hátrahagyott törölhetetlen emlékek miatt, és akire emlékezünk, velünk marad.”

Budapest, 2016. szeptember 21.

 

Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület

Alapítva: 1933.

Elnök: Dr.Lupkovics Gábor
Főtitkár: Kvojka Ferenc
Tudományos Bizottsági elnök: Dr.Balogh Géza
Felügyelő Bizottsági elnök: Dr.Füredi Károly
Tagjai: Becsei Katalin, Urbin Ágnes

Közlemények

Itt tekinthetők meg az 1%-os adóhányad felhasználásáról szóló tájékoztatók, jelentések, mérlegek stb.

Tovább

Alapszabály

Az egyesület alapszabálya

Tovább

Jelentkezés

Online jelentkezés

tovább

Szakosztályok

Akusztikai szakosztály

Elnök: Mesterházy Beáta
Titkár: Alabárdos Zsuzsanna
Tagok: Balogh Géza, Borsi Gergely, Horváth Zoltán, Nagy Attila Balázs.

Audiovizuális szakosztály

Elnök: Képessy Bence
Tagok: Babiczky László, Borhi Károlyné

Optikai szakosztály

Elnök: Dr.Czitrovszky Aladár
Titkár: Antal Ákos
Tagok: Podmaniczky András, Abonyi Tamás, Lupkovics Gábor

Zaj- és rezgéscsökkentési szakosztály

Elnök: Muntag András
Titkár: Márkus Miklós
Tagok: Ropoliné Lázár Mária, Póta Ágnes, Kvojka Ferenc

Támogatóink