2. A vizsga lebonyolításával kapcsolatos fontosabb tudnivalók

A gyakorlati vizsgafeladatokat a vizsgaszervező dolgozza ki és javaslatára – a vizsga megkezdése előtt – a vizsgabizottság elnöke a 20/2007. (V.21.) SZMM rendelet 9. § (3) bekezdése szerint felkért vizsgabizottsági taggal egyetértésben hagyja jóvá. A feladatnak, illetve a javítási-értékelési útmutatónak alkalmasnak kell lennie részszakképesítéshez szükséges kompetenciák mérésére, illetve értékelésére.

A vizsgázó a gyakorlati vizsgafeladatát húzás útján kiválasztott feladatközlő lap alapján , az abban meghatározott segédanyagok és a szükséges eszközök használata mellett végzi.

A gyakorlati vizsgatevékenységet akkor lehet megkezdeni, ha a vizsgabizottság elnöke, illetve a vizsgaszervezési és lebonyolítási szabályzatban erre feljogosított tagja (lehetőleg a szakmai szervezet képviselője) meggyőződött a feltételek meglétéről. A gyakorlati vizsgatevékenység a vizsgafeladatok elvégzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek – ideértve a munkavédelmi, tűzvédelmi és egészségvédelmi feltételeket is – megléte esetén kezdhető meg, illetőleg folytatható.

A gyakorlati vizsgatevékenység megkezdése előtt a vizsgázókat tájékoztatni kell a gyakorlati vizsgatevékenység rendjéről és a vizsgával kapcsolatos egyéb tudnivalókról, továbbá a gyakorlati vizsgatevékenység helyére és a munkavédelemre vonatkozó munkavédelmi, tűzvédelmi, egészségvédelmi előírásokról. A vizsgafeladatok megkezdése után további útmutatás csak baleset és jelentős károkozás megelőzése céljából adható.

A gyakorlati vizsgafeladatok végrehajtásához a szakmai és vizsgakövetelményről szóló rendeletben meghatározott idő áll rendelkezésre, amelybe nem számít bele:

  • a vizsgafeladatok ismertetésének ideje;

  • a vizsgázónak fel nem róható okból kieső idő.

Ha balesetveszély, egészségi ártalom, technológiai vagy más rendkívüli ok indokolja, a vizsgabizottság jelenlévő tagja a vizsgafeladatokat megváltoztathatja. A döntésről jegyzőkönyvet kell készíteni.

Ha a vizsgázó a vizsgafeladato(ka)t befejezte, azt közli a vizsgabizottság egyik tagjával, aki ennek időpontját feljegyzi, illetőleg az elkészült gyakorlati vizsgamunkát átveszi.

A gyakorlati vizsgafeladatokat – a javítási-értékelési útmutató alapján – százalékosan kell értékelni.

A vizsgázó gyakorlati felkészültségének átfogóbb felmérése érdekében a 20/2008. (VII. 29.) OKM rendelet meghatározott esetekben vizsgafilm, illetve szakdolgozat készítését írja elő, a végső értékelésnek azonban csak megadott hányadát teszi ki magának a vizsgamunkának a minősítése, mivel azt a bizottság előtt szóbeli vizsgatevékenység keretében meg is kell védeni, és a védés során mutatott teljesítmény, valamint a közben felmért kompetenciák értékelése hozzáadódik a vizsgamunka értékeléséhez. A vizsgamunkák a vizsgadokumentáció részét képezik, így rájuk is vonatkozik az OPAKFI iratkezelési és irattározási szabályzata.

A szóbeli vizsgatevékenység során a vizsgázó a szakképzésért felelős miniszter által meghatározott vizsgafeladatokat tartalmazó feladatlapok közül a vizsgázó által véletlenszerűen kiválasztott feladatlap alapján ad számot felkészültségéről. A vizsgázónak a szóbeli vizsgatevékenység során nyújtott teljesítményét – a vizsgafeladatokhoz tartozó értékelő lapoknak megfelelően – százalékosan kell értékelni.

A vizsgázó a szóbeli feladatát csak a feladatlap kiválasztása után és a feladat sorszámának az osztályozóívben való rögzítése után ismerheti meg. A felkészülést és a feladat megoldását a feladatlap – és az abban rögzített szakmai tartalom – alapján a vizsgaszervező által biztosított segédanyagok használata mellett végzi.

Ha a sajátos nevelési igényű vizsgázó a szóbeli vizsgatevékenység helyett írásbeli vizsgatevékenységet végez, a feladatlap kiválasztása után felügyelő jelenlétében készíti el vizsgafeladatát.

A vizsgáztatás menetét a vizsgaprogram elfogadásával az OPAKFI képviselőjének javaslata alapján a vizsgabizottság állapítja meg.

A vizsgázó a vizsgafelelet vázlatát a vizsgaszervező vagy a szakképzést folytató intézmény bélyegzőjével ellátott papíron rögzítheti, továbbá a szakmai és vizsgakövetelményekről szóló rendeletben, illetve a vizsgafeladatban meghatározott és a vizsgaszervező által biztosított segédanyagokat használhatja.

A vizsgázó a vizsgafeladat jellegének megfelelően önállóan felel vagy szakmai megbeszélést folytat. Az önálló ismertetés csak akkor szakítható meg, ha a vizsgázó nyilvánvalóan és súlyosan téved, vagy a kifejtésben elakad.

A szakmai vizsga szóbeli tevékenységei során a vizsgázó egy alkalommal póttételt választhat. Azon vizsgatevékenységnél, ahol póttétel választására került sor, a vizsgázó teljesítménye legfeljebb 60%-ra értékelhető. A póttétel választás tényét az érintett szóbeli vizsgatevékenység megjelölésével fel kell tüntetni az osztályozóíven és a vizsgajegyzőkönyvben is rögzíteni kell.

A szóbeli vizsgatevékenység során a vizsgázó munkáját vizsgafeladatonként a jelen lévő vizsgabizottsági tagok és a vizsgabizottság munkáját segítő szakértők egymástól függetlenül értékelik. A vizsgabizottság munkáját segítő kérdező tanár tesz javaslatot a százalékos teljesítményre. Véleményeltérés esetén a vizsgabizottság szavazással dönt.

A vizsgázó teljesítményének értékelését a 20/2007. (V.21.) SZMM rendeletnek megfelelően a következőképpen kell elvégezni:

  • A vizsgázó az egyes vizsgarészeken elért teljesítménye alapján szakképesítésenként egyetlen osztályzatot kap, amelyek a következők lehetnek: jeles (5), jó (4), közepes (3), elégséges (2) és elégtelen (1).

  • A vizsgarész százalékos eredményét az egyes feladatok százalékos értéke és a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott súlyozás szerint kell megállapítani. Sikeres a vizsgarész, ha az így kapott érték 50% feletti.

  • A vizsgarészenként elért százalékos teljesítményeknek a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott súlyozott átlaga alapján a szakképesítéssel kapcsolatos osztályzat (81-100 % jeles (5), 71-80% jó (4), 61-70% közepes (3), 51-60% elégséges (2) 0-50% elégtelen (1). (A vizsga értékelése és az eredmények számítása során az értékeket az általános szabályok szerint kerekítve és egész %-ban kell kifejezni.)

  • Sikertelen a szakmai vizsga, ha a vizsgázó egy vagy több vizsgarészen 50% vagy az alatti teljesítményt nyújtott. (Ez esetben – a Mozgókép-terjesztő és üzemeltető szakképesítésnél – meg kell állapítani, hogy a vizsgázó megfelelt-e a – Mozigépész – részszakképesítés követelménymoduljainak)

  • Ha a 20/2007. (V.21.) SZMM rendelet alapján a vizsgarész teljesítés e alóli mentesítésre került sor (amelyet a vizsgabizottság a 20/2007. (V.21.) SZMM rendelet 3. számú mellékletének 6. záradéka szerinti határozatba foglalt), akkor a vizsgázó teljesítményének értékelésekor a vizsgarészt annak korábbi szakmai vizsgákon teljesített százalékos értékével, vagy a korábbi szakmai vizsgán szerzett érdemjegynek maximális százalékértékével kell figyelembe venni.

Ha a vizsgázó a szakmai vizsgát neki fel nem róható okból meg sem kezdte, vagy megkezdte, de befejezni nem tudta, azokból a vizsgarészekből, amelyekből még nem vizsgázott, pótlóvizsgát tehet, amit a 20/2007. (V.21.) SZMM rendelet 3. számú mellékletének 2. záradéka szerint kell határozatba foglalni. A vizsgázó a pótlóvizsgát, ha az akadályok elhárultak és a feltételek adottak, ugyanabban a vizsgaidőszakban leteheti.

A szakképesítés megszerzéséhez javítóvizsgát kell tennie annak, aki

  • a szakmai vizsgán, a javító- vagy pótlóvizsgán valamely vizsgarészből 50% vagy az alatti teljesítményt nyújtott (erre vonatkozik az idézett mellékletben szereplő 4. záradék)

  • a szakmai vizsgán igazolható ok nélkül nem jelent meg, vagy azt megszakította (3. záradék)

  • szabálytalanság miatt a vizsgabizottság a szakmai vizsga folytatásától eltiltott (1. záradék).

Javítóvizsgát a 4. záradéknak megfelelő esetben abból a vizsgarészből kell tenni, amelyből a vizsgázó 50% vagy az alatti teljesítményt nyújtott. A másik két esetben a vizsgát teljes egészében meg kell ismételni.

A sikertelen szakmai vizsga a szakmai és vizsgakövetelmény megváltoztatásáig, de legalább a szakmai vizsgát követő egy évig a képzés megkezdésekor érvényes vizsgakövetelmény szerint megismételhető.