Jegyzőkönyv
az Optikai,
Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület (OPAKFI) Környezetvédelmi Szakosztályának
tisztújító üléséről
Időpont: 2010. november 30. kedd 15.00 óra
Helyszín: OPAKFI Budapest XI. ker. Bartók Béla út. 15/A fél emelet 16.
A szakosztály elnöke, Rakics Róbert megállapította, hogy az ülésen megjelent 21 fő (csatolt jelenléti íven részletezve), és mivel a szakosztály aktuális taglétszáma 27 fő, így az ülés határozatképes.
A jegyzőkönyv írására felkérést kapott Dr. Varga Judit, hitelesítésére Kovács Máté és Mózer László. A felkérést felek elfogadták.
A jelölő bizottság
elnöke: Papp
Zoltán
tagjai: Dr. Csoknyai
Istvánné és
Rózsahegyiné
Csapó Olga
A jelölőbizottság elnöke elmondta, hogy sem hozzá, sem a bizottság tagjaihoz nem érkezett új jelölési javaslat a jelenlegi szakosztály elnökön és a vezetőség tagjain túlmenően. Más jelölésre a helyszínen sem került sor. A jelölőbizottság elnöke ennek megfelelően javasolta a jelenlegi elnök újraválasztását. Megjelentek egyhangúlag, egy tartózkodással Rakics Róbertet választották meg a Környezetvédelmi Szakosztály elnökének.
A jelölőbizottság elnöke javasolta az elnökség tagjainak újraválasztását. A választmány egyhangúlag, három tartózkodással az elnökség tagjává választotta Bibók Zsuzsannát, Tátrai Ildikót és Steiner Ferencet. Az ellenpróba egyik esetben sem hozott változást.
Az OPAKFI Környezetvédelmi Szakosztályának új vezetősége:
elnök: Rakics Róbert
vezetőségi tagok: Bibók Zsuzsanna
Tátrai Ildikó
Steiner Ferenc
A tisztújító szakosztályi ülés ezzel véget ért, az összejövetel szakmai előadással folytatódott.
Készítette: Dr. Varga Judit
Hitelesítette: Mózer László
Kovács
Máté



